Tegnap a címlapon - hosszú idő után - lecseréltem a mottómat.

A régit, miszerint: "A könyveknek saját sorsuk van", még mindig nagyon szeretem, és egyetértek vele. Most viszont már az új könyvemre készülök, amely - talán tudjátok - a 18. és 19. század fordulóján fog játszódni. Hogy ráhangolódjak a korra, "belebújtam" az akkori irodalomba, és így találtam rá erre a gyöngyszemre. Nagyon igaznak éreztem, és hozzám illőnek, így hát "kölcsönvettem". Igyekszem is ehhez tartani magam, a jövőben is!

Címkék: új mottó

Bővebben...

Már több mint egy hete, május 12-én volt a bicskei író-olvasó találkozó, de csak most jutottam hozzá, hogy néhány szót írjak róla.

Egy szép, kora nyárias nap volt, hétágra sütött a nap, és ez már megalapozta a jó hangulatot. Annál is inkább, mivel a találkozó a Bicskei Napok rendezvénysorozat keretében lett megtartva, így egyébként is rengeteg program, és az ezekkel járó óriási sürgés-forgás volt a városban. Büszke vagyok rá, hogy a sok szabadtéri esemény és a jó idő ellenére egészen sokan megjelentek a találkozómon.

Először rövid (és remélem nem unalmas!) előadást tartottam a könyveimről. Főleg ismét érdekességeket, „műhelytitkokat” osztottam meg az érdeklődőkkel, nem annyira a könyvek tartalmáról beszéltem, hiszen akik olvasták, ismerik, akik pedig nem, azok remélem, el fogják olvasni, és akkor inkább nem lövöm le a „poént”.

A legújabb könyvemről, a még csak kéziratban létező Az angyalos házról is elárultam néhány „titkot”. Persze, nem sokat, éppen csak annyit, hogy felébresszem a kíváncsiságot a történet iránt!

Végül dedikáltam a könyveimet és beszélgettem az Olvasókkal.

Ajándékba egy gyönyörű favirág-csokrot kaptam (az egyik képen látható), valamint egy kedves Olvasómtól egy üveg házi birsalmalekvárt.

Nagyon finom!

Címkék: találkozó | Bicske

Bővebben...

Sokáig töprengtem, melyik fejezetből, és mit válasszak ki arra, hogy ismét megosszam Veletek. Nem volt egyszerű, mivel olyat szerettem volna, ami elég figyelemfelkeltő, és még sem lő le túl sok "poént".

Szerintem ez egy kellemes hangulatú kis részlet. Remélem, Nektek is tetszeni fog, és kedvet kaptok tőle a könyvhöz is! :)

"

A forgalom ekkoriban már jóval élénkebb volt, mint akár néhány évvel azelőtt, és itt, a belvárosban jól érzékelhető volt a technikai fejlődés is. Egyre kevesebb konflis, fiáker és egyéb lóvontatta kocsi, és egyre több motorizált, „önjáró” masina  száguldott fel-alá a tágas sugárúton. Csupán néhány nappal azelőtt indult be az autós taxizás is Budapesten, és én újdonságként csodáltam meg a mélykék és sötétzöld, egymást hangos dudaszóval üdvözlő automobil-taxikat.

Mindent egybevéve vidám, optimista, erőtől duzzadó és lelkes képet sugárzott magából a főváros ezen a napfényes júniusi délutánon, és énrám is óhatatlanul átragadt ez az emelkedett hangulat.

Persze ehhez az is kellett, hogy aznap különösen is csinosnak és vonzónak éreztem magam. A női divat is rengeteget változott néhány év leforgása alatt. A fűző hiánya, és a rövid, bokát kivillantó, vagy éppen lábszárközépig érő szoknya, amelynek a viseléséért 1910-ben még csodabogárnak tartottuk Linát, mára mindennapos látvánnyá lett az utcákon. Soha nem felejtem el a napot, amikor első ízben merészkedtem ki az utcára egy ilyen „modern” viseletben. Irultam-pirultam, és azt hittem, most aztán minden szemben jövő megvető tekintettel fog méricskélni. Ám ez nem következett be, sőt! Ha megbámultak, az azért volt, milyen karcsú még így is a derekam, és milyen formás a félselyem harisnyába bújtatott lábszáram, amely kacéran villant ki a könnyű és rövid szoknya alól. Ráadásul sokkal szabadabban lélegeztem és lépkedtem a súlyos és nehéz ruhadarabok nélkül; mintha csak valami személyre szabott börtönből szabadultam volna. És nem csak én voltam így ezzel. Úgy tűnt, a városban minden nőnemű lény, de főként a fiatalabb nemzedék tagjai egy csapásra felfedezték ezt az újfajta szabadságot és szépséget.

Aznap, a meleg nyári időre való tekintettel egy könnyű fehér blúz volt rajtam, egyszerű háromszög-gallérokkal, egy bézs-barna színű, kissé férfias szabású felöltő és egy hozzá passzoló rövid bézs szoknya. A lábamra kecses barna bőr félcipő simult – most, hogy a lábaink jobban közszemlére voltak téve, sokkal nagyobb figyelmet fordítottunk a cipőnkre is – a fejemre pedig egy kicsi szalmakalapot tűztem, tollak és virágok helyett egyszerű barna szalaggal díszítve. Az összképet egy világosbarna matt bőr ridikül egészítette ki, az akkoriban divatba jött magyaros hímzéssel dekorálva. Ez utóbbi Imrém ajándéka volt, és én mint mindig, ezúttal sem győztem csodálni remek ízlését a női holmik terén, ami pedig általában egyáltalán nem volt jellemző a férfiakra.

No de az én Imrém egyáltalán nem volt átlagos férfinak nevezhető. És ezt ismét alkalmam volt örömmel megállapítani, amint végre megjelent a Körútról az Andrássy útra befordulva, közvetlenül előttem lefékezve, és bravúrosan úgy megállva, hogy az ajtót kinyitva előttem csak be kellett lépnem az automobilba.

-         Parancsoljon, szép hölgyem – ragyogtatta rám a mozivászonról jól ismert csábmosolyát, majd mélyen meghajolt. – Ma még szebb vagy, mint tegnap – súgta közel hajolva, miközben a szoknyámat sikkesen felfogva beléptem a Mercedesbe.

-         Tegnap nem is láttál – nevettem rá incselkedve.

-         De tudom, hogy így van! – kacsintott, majd becsukta az ajtót, és visszaült mellém, a sofőrülésre. Mikor ő vezetett, mindig mellé ültem, amikor pedig a sofőr, akkor a hátsó ülésre, akár egy vérbeli előkelő dáma. – Mivel te napról-napra szebb vagy, drága Hildám – egészítette ki a rafinált bókot. – Nem is tudom, hogy csinálod! – csóválta meg a fejét.

-         Talán a titkolózás jót tesz a vonásaimnak – feleltem, és jelentőségteljesen ránéztem. Ám csak tökéletes profilját tudtam ismét megcsodálni – nem fordult felén, mintha meg sem hallotta volna a megjegyzésemet.

Beindította a motort, amely azonban a következő pillanatban le is állt. Imre halkan szitkozódva szállt ki, hogy a kurblit néhányszor megtekerve jobb belátásra bírja a makacs szerkezetet."

Címkék: Az angyalos ház | idézet

Hozzászólás 2 | Bővebben...

Íme az ígért ízelítő Az angyalos házból.

Ez a részlet a könyv elejéről van, és még rendkívül friss, képlékeny. Tehát még alakulhat, és valószínűleg fog is! Csupán kedvcsinálónak szántam, és remélem, annak alkalmas is!

"Rezső, még mindig Zsuzsa karját szorongatva a körfolyosó túloldalára vezette őt, majd mikor úgy ítélte meg, hogy hallótávolságon kívülre kerültek, megállt, és szembefordult vele. Zsuzsa egy futó pillantást vetett a még mindig a lift közelében álldogáló kis csoportra, és látta, hogy Szabi karba tett kézzel, a szemöldökét ráncolva figyeli őket.

-         Azt hiszem, most végünk van! – jelentette ki a férfi.

-         Micsoda! – Zsuzsa mintegy felocsúdva Rezső aggódó arcába nézett. – Miről beszélsz? Kinek…

-         Nekünk, az „Őrangyaloknak”. A háznak. Az angyaloknak.

-         Miért?

-         Mert ennek a pasinak rengeteg pénze van.

-         Kinek? Pilisinek?

-         Dehogy. Mr. Alex Koharynak, az új vevőjelöltnek. Eredetileg Koháry Sándor lehetett, gondolom. Egy „amerikás” magyar, valami üzletember, többszörös milliárdos. A hotelüzletben utazik, vannak szállodái Floridában, de Latin Amerikában és a Távol-Keleten is. Vagyis… gondolhatod. Ha ő kinézi magának az angyalos házat, akkor senki sem állíthatja meg. Legkevésbé mi. Meg fogja szerezni.

Rezső elhallgatott, és elkeseredetten bámult maga elé. Zsuzsa a fejét törte, mit is mondhatna erre.

-         Azért nem eszik olyan forrón a kását – bökte ki végül. – Nem kellene így berezelnünk tőle. Csak azért, mert pénze van… Nem is biztos, hogy lebontaná. Talán látna fantáziát benne, hogy… nem is tudom. Én azt, mondom, ne adjuk fel! Ezt a Pilisit, feltételezem, már jól megkente – tette hozzá elgondolkodva.

-         Nemcsak őt! – Rezső szomorúan ingatta a fejét. – De rajta keresztül már néhány lakót is megszédített, sőt, úgy sejtem, az „Őrangyalok” közül is néhányat.

Zsuzsa felszisszent.

-         Ó! – végül csak ennyit mondott, olyan hangsúllyal, ami mindent kifejezett.

-         Ne érts félre, én sem akarom feladni – folytatta Rezső. – Talán még van valami esélyünk. Ha az adás-vételt nem is tudjuk megakadályozni, azt talán igen, hogy lebontsák a házat."

-         Hogyan?

-         Még te kérdezed? – Rezső szemrehányón nézett Zsuzsára. – Te vagy az, aki tudsz valamit erről a házról. Na, várj csak, hallgass végig – újra megragadta Zsuzsa karját, aki azonnal hátat akart neki fordítani. – Valamilyen titkot őrzöl, amit nem vagy hajlandó velünk megosztani. Miért nem? És mégis – miért olyan fontos neked ez a ház?

-         Már százszor elmondtam – dacoskodott a nő. – Hilda néni miatt.

-         Van valami más is – Rezső újra a fejét rázta. – Na jó, ne mondd el. De akkor… miért nem írtad még meg azt a könyvet? Tudod, amit ígértél. Hilda néni emlékei alapján.

-         Nem is tudom… - Zsuzsa durcásan a vállát vonogatta, mint mindig, amikor erről kérdezték. – Hagyj békén ezzel. Te sem szeretnéd, ha kinevetnének, vagy igen?

-         De miért gondolod, hogy kinevetnének?

-         Mert olyan… hihetetlen az egész.

-         Ami ebben a házban történt?

-         Igen – motyogta Zsuzsa lehajtott fejjel.

Rezső ekkor végre elengedte a karját.

-         Na jó. Azért én a helyedben megírnám. Különben mit szólna Hilda néni…

-         Ne gyere már ezzel! – Zsuzsa olyan hangosan csattant fel, hogy a lift körül álldogálók egy emberként fordultak az irányukba. Szabi el is indult feléjük, Zsuzsa pedig eléje szaladt, és a fejét a kedvenc helyére, a férje széles mellkasára hajtotta.

-         Haza akarok menni – suttogta."

Címkék: részlet | angyalos ház | kedvcsináló

Bővebben...

Na végre, elkezdtem írni. Még nagyon az elején tartok, és borzasztó nehéz volt belevágni, de most már “sínen van”. Persze, nem lesz készen egy-kettőre, ezt már most látom. Azt viszont nagyon-nagyon remélem, hogy kicsit több időm, energiám és az ezzel járó ihletem és kreativitásom lesz hozzá, mint a szeptembertől idáig tartó időszakban. Egyelőre a mában játszódó kerettörténetnél tartok, és rettentő érdekes az egész, mivel én eddig azt hittem, hogy távol állnak tőlem az ilyen sztorik. Ezt azonban nagyon élvezem – vagy csak úgy általában az írást??!! Ezek szerint már hiányzott... Viszont már alig várom, hogy eljussak a régmúlthoz, vagyis Hilda néni elbeszéléséhez az angyalos ház lakóiról és titokzatos látogatóiról...

Erről egyelőre ennyit! :)

Ja, és megígérem, hogy napokon belül teljesítem egy régóta fennálló mulasztásomat – vagyis megírom A német lány Érdekességek rovatát. Ezzel újra teljes lesz a honlapom, amit az utóbbi időben kicsit elhanyagoltam, nem utolsósorban a Facebook miatt. :)

Végül, de nem utolsósorban minden jelenlegi és eljövendő Olvasómnak boldog, gazdag, szeretetteljes és szerencsés új esztendőt kívánok!

Találkozunk 2011-ben!

Címkék: angyalos ház | facebook

Bővebben...

Csütörtök este volt a már régóta várt író-olvasó találkozó Enyingen. Ezúton is szeretném még egyszer megköszönni a kedves könyvtárosoknak a meghívást, és a vendéglátást, és persze az Olvasóknak, hogy olyan szép számban megjelentek.

A rendezvény este ötkor kezdődött, és már nem sokkal előtte kiderült, hogy a helyiségbe pótszékeket kellett bevinni – ennek nagyon örültem, de természetesen még jobban elkezdtem izgulni. Szerencsére hamarosan megláttam, hogy bár sokan voltak, maga a terem nem volt túl nagy. Ettől megkönnyebbültem, hiszen pont aznapra elkapott egy csúnya őszi megfázás. Amúgy sincsen valami érces hangom, de most semmiképpen sem tudtam volna egy nagy “hodályt” telekiabálni. :)

Mivel az esemény címe “Regényes családtörténet” volt, elsősorban az Emma-trilógia köteteiről beszéltem, de a végén egy-két szót a Virágszálról, és a legújabb “gyermekemről”, A német lányról is szóltam.

A könyvek tartalmát nem ismertettem – sokan már olvasták őket, akik pedig nem, azoknak nem szerettem volna lelőni a “poént”. Inkább amolyan “műhelytitkokról” beszéltem, habár ez talán egy kicsit nagyképűen hangzik. Elmondtam, hogyan botlok bele a kutatásaim során szinte véltelenül olyan motívumokba, amelyeket aztán beleszövök a történetembe (ilyenek például a hőlégballon a Millenniumi eseményeken, a hidroplánok a Virágszálban, vagy a fényképezés A német lányban). Beszéltem általában az írással kapcsolatos érzéseimről, élményeimről, és a könyvek születésének folyamatáról, fordulatairól, sőt, izgalmairól (például a borítók tervezéséről). A legújabb kötet, A német lány csak kézirat formájában tudott velem jönni, de azért abból is felolvastam a már a honlapomon is megjelentetett idézeteket (némi “csalással”, mert akkor már nem nagyon bírtam szusszal, azaz hanggal).

Az előadásom végén néhány érdeklődő kérdés is elhangzott, valamint kaptam egy-két őszinte dicséretet és biztató szavakat is. Az is kiderült, hogy a könyvtárban valóságos “várólista” alakult ki a könyveimre – mi lehetne nagyobb öröm egy írónak? Kérdeztek a jövőbeli terveimről is. Itt megemlítettem az Angyalos házat, amelyről a Facebookos oldalamat követők már tudhatnak egyet-s’mást, és amelyről majd olvashattok egy rövid előzetest A német lány végén. Arról is beszéltem hogy dédelgetek (eléggé régóta) egy másik tervet is: egy regény ötletét, amely egy kicsivel korábban, a tizennyolcadik-tizenkilencedik század fordulóján játszódna. Ez is egy rendkívül izgalmas korszak, és úgy érzem, hogy bele tudnám élni magam (ez, ugyebár, elengedhetetlen egy író esetében). A fő motívum itt is a szerelem lenne (természetesen!), de szokásom szerint hazánk és a nagyvilág történelmének egy-két motívumát is beleszőném. Nos, ez még csak egy ötletcsíra, de mindenképpen megpróbálkozom majd vele – nagyon izgalmas lesz számomra még “felderítetlen” területen barangolni!

A végén azután kötetlenebb lett a hangulat: az Olvasók körbevettek, beszélgettünk, kérdezgettek, és dedikáltam néhány kötetemet. Erről is láthattok néhány képet a honlapon és a Facebook oldalamon is itt.

Végezetül még egyszer köszönök mindent a szervezőknek, elsősorban Rideg Lászlónénak és a könyvtár többi dolgozójának, valamint az enyingi Olvasóknak. Máskor is szívesen elmegyek!

Címkék: író-olvasó találkozó | Enyingi találkozó | könyvtár

Bővebben...

Az enyingi író-olvasó találkozóra (2010. október 7. 17.00) készülök idézetekkel a hamarosan megjelenő regényemből, A német lányból.

Íme, az első "szösszenet": Hogy tetszik?

"Néhány nap múlva Rose a szőlőtőkék között szöszmötölt egy hatalmas metszőollóval az egyik, és egy kosárral a másik kezében. A szüret során valamiképpen ott felejtett, ám az azóta lecsupaszított tőkéken már jól látható, kósza, megbarnult, dér csípte fürtöket keresett. Kislány korában nagyon szerette ezeket a csúf külsejű, ám mézédes ízű, megkésett bogyókat. Közben el is búcsúzott a birtoktól – arcát a hegyek felől fújó, csípős szél felé fordította, és mélyen beszívta a nyirkos föld, és a venyigék illatát. Ugyan megígérte Pali bácsinak, hogy még visszatér, a szívük mélyén azonban mindketten tudták, hogy ez nem így lesz. Különösen, amióta Péter hazajött… Ugyan semmi különöset nem mondott, és nem is töltöttek el együtt sok időt – csupán udvariasan köszöntötték egymást Rose-al – a szemében azonban olyan tűz lobogott, amikor a lányra nézett, mint esténként a kandallóban, amelyben Rose ekkorra Papa összes régi iratát elégette.

Szerencsére az adásvétel olajozottan haladt, mivel egyik fél sem hozakodott elő fölösleges, időhúzó kifogásokkal. Pali bácsi még túlságosan nagylelkű is volt, ami a vételárat illeti, és Rose végül, némi tiltakozás után elfogadta a felajánlott összeget. Jól ismerte az öreget, és tudta, hogy egyrészt a lelkiismerete csak így lehet nyugodt, másrészt meg is bántaná, ha alkudozna vele.

A búcsú gyerekkora helyszínétől nehéz volt, viszont már egyáltalán nem érezte magát olyan jól itt, mint egykor. Csak most élte át igazán Papa hiányát: szinte minden percben várta, hogy ismerős, bicegő alakja megjelenjen a tornácon, és a nevét kiáltsa, mint régen annyiszor. És ott volt Péter, aki határozottan nyugtalanította a hamu alatt parázsként izzó szenvedélyével – Rose ismerte a fiú természetét, és tudta, hogy bármikor kitörhet, akár egy évszázadok óta alvó vulkán. Ezért tartott is tőle, és igyekezett elkerülni, hogy kettesben maradjon vele.

Alaposan megrémült hát, amikor meglátta, hogy a szőlőtőkék között éppen ő közeledik felé. Péter határozott, gyors léptekkel haladt, egyenesen a lány irányába – magas alakja, szőke haja éles kontraszttal vált el az acélkék égbolttól, sűrű, világos szemöldökét gondterhelten ráncolta. Rose a szemét nem láthatta, de nagyon jól tudta, hogyan fog ránézni néhány másodperc múlva. Kétségbeesetten körülnézett, ám senki sem volt a közelben, és már ahhoz is túl késő volt, hogy valahogyan kitérjen az útjából. Összeszedte hát magát, a metszőollót a kosarába helyezte, és kedvesen mosolyogva fordult a közvetlenül mellette megálló Péter felé.

-         Szervusz! – köszöntötte magyarul. – Szedtem egy kis késői szőlőt. Kérsz belőle?

-         Valaki keres – Péter csak ennyit mondott, és a karját keresztbe fonta a mellkasa előtt. – Valami francia pasas.

„Jean-Philippe” – gondolta Rose, és a szíve egyszeriben a torkába ugrott.

-         Fogd meg, kérlek – a kosarat a fürtökkel és az ollóval Péter felé nyújtotta. Kapkodva a védőkesztyűket is lerángatta a kezéről. – Várj. Itt van ez is. Jaj, Istenem, hogy nézek ki!

Rose gumicsizmában, egy kinyúlt bordó gyapjúpulóverben, és kék kantáros nadrágban volt, a fejét pedig kendővel kötötte be. Ám szó sem lehetett róla, hogy átöltözzön. Egy apró, elkeseredett sóhajjal végignézett magán, majd megfordult, és hanyatt-homlok rohanni kezdett a ház felé. Péter hosszan, merev arccal nézett utána.

Mikor azonban  a lány hátulról, a konyha felől belépett az előszobába, ahol a vendége várta, egy pillanatra megtorpant."

Címkék: ízelítő | idézetek | író-olvasó találkozó

Bővebben...

Mint láthatjátok, felkerült a kezdőlapra az új könyv, A német lány borítója. Méghozzá az a változat, amit a Facebookon lévő oldalam ún. "rajongói" szavaztak meg (ez egy nagyon buta elnevezés, de hát nem én találtam ki).

Igazán élvezem ezt az interaktivitást, ami a közösségi oldal segítségével létrejött köztem, és néhány olvasóm, vagy leendő olvasóm között. Pedig eleinte döcögősen indult, és őszintén szólva idegenkedtem is dologtól, de azt hiszem, igaza van annak, aki szerint akár még "függővé" is lehet válni, ha egyszer valaki belekóstolt. Én például naponta többször is ellenőrzöm, mennyivel gyarapodott a "rajongók" száma.

Most éppen arra kértem őket, hogy ha látnak valahol egy szép, régi házat, angyalszobrokkal a homlokzatán, és van lehetőségük lefényképezni, töltsék fel azt az oldalamra. Ugyanis éppen helyszínt keresek a következő regényemhez (amely még csak az előkészületi stádiumban leledzik), Az angyalos házhoz. Már érkeztek is képek! Elterveztem, hogy a jövő héten én is felkerekedek egy fényképezőgéppel a kezemben, és keresek néhány "jelöltet" a városban.

A Facebookos oldalamat a "Linkek" menüpont alatt is el lehet érni, de ide is bemásolom:

http://www.facebook.com/pages/Fabian-Janka/140762605949458?ref=sgm

Sok szeretettel várok mindenkit!

Címkék: facebook | interaktivitás | Az angyalos ház

Bővebben...

Tegnap (előbb, mint gondoltam) befejeztem a legutóbbi könyvemet. Persze, ez korántsem jelenti azt, hogy készen is van. Rengeteg munka lesz még vele - másoknak is, de nekem is. Most várok egy kicsit, átolvastatom még egy-két emberrel (néhányan - nem sokan - már olvasták, és tetszett nekik!), utána - megfogadva a tanácsokat, kritikákat - még egyszer átnézem, átírom. Utána mehet a szerkesztőhöz, korrektorhoz. Azután újra átnézem (elég rossz tapasztalataim vannak ugyanis, de ezt most hagyjuk).

És még ott van a borító kérdése, ami nálam mindig kardinális probléma. Ezúttal már vannak ötleteim, de még semmi sem kiforrott. Ja, és még a honlap - a tartalom, idézetek, a történettel kapcsolatos érdekességek, stb. Ezeket még mind meg kell írnom, össze kell válogatnom. Hű! Szóval, látjátok, mir gondoltam, mikor azt mondtam: csak most kezdődik az igazi munka. Mármint a második szakasz. Azután - ahogyan már a Facebookon is azon frissiben megjegyeztem - megint izgulhatok, hogy fog tetszeni az Olvasóknak.

És a következő könyv? Na jó, elárulom, már "agyalok" rajta. Szóval, az alapötlet megvan, de persze még csak csírájában. Annyi bizonyos, hogy ismét visszatérek Magyarországra, a századelőre, pontosabban az első világháború előtti évekbe.

Egyelőre ennyit erről... Most még úgyis A német lányra koncentrálok, és tegyétek ti is azt :)

Címkék: befejeztem | korrektor | új tervek

Bővebben...

...mármint a Facebookos oldalam. Még most sem győzök ámuldozni saját magamon :)

Na jó, de félre a viccet. Elég sokan kérdezgették, mikor kerül már fel a készülő könyvem, A német lány tartalma a honlapomra. Hát, ez még egyelőre nem időszerű, mivel még borítóterve sincsen, és nem mellesleg, még kész sincsen. Majd valamikor ősszel "kreálunk" neki is egy egész menüsort, mint a többieknek.

A Virágszál hátuljában azonban megtalálható róla egy rövid ismertető. Ezt most szívesen idemásolom. Sokat nem tudtok meg belőle, de ízelítőnek talán jó lesz:

Sepp Weinbach, azaz Borpataky Jóska, a baranyai sváb fiatalember a német hadsereg századosaként vesz részt először Franciaország megszállásában, majd Sztálingrád ostromában. A két esemény más-más okból örökre megváltoztatja az életét. A háború után Bajorországban letelepedő férfit csakhamar utoléri a múltja egy furcsa kislány, Rose alakjában.

Rose, a hármas (magyar-német-francia) identitással rendelkező lány tizennyolc éves korában, a hatvanas évek elején diákként Párizsba kerül. A regény az ő boldogságkereséséről szól: vajon képes lesz-e megküzdeni a saját maga és a már csaknem húsz éve véget ért, de a lelkekben még dúló háború démonaival? Képes lesz megtalálni helyét egy családban, amelyet már a felbukkanása előtt is meglehetősen kusza viszonyok, elhallgatott titkok és fel nem dolgozott tragédiák jellemeztek? Végül pedig: többszöri próbálkozás után sikerül-e megtalálnia az igaz szerelmet?

Fábián Janka hamarosan megjelenő új könyvében választ találhat a kérdésekre.

Címkék: tartalom | menüsor | ismertető | ízelítő

Bővebben...

Talán a címben említett jelenség rovására írható, de minden eddigi vonakodásom ellenére ma bejelentkeztem a Facebookra. Persze, még elég béna és kezdetleges az oldalam, de majd idővel belejövök. A könyveim borítóját és a blogomat már feltöltöttem, egy elfogadhatóbb fotóval együtt. Majd meglátjuk, mi sül ki belőle. Azért szántam rá magam erre a lépésre, mivel a honlapom, és így én is eddig kicsit rejtve maradtam a nagyközönség elől. Nagyjából csak azok látogattak el ide, akik megvették a könyveimet, és megtalálták benne a weboldal címét. Nos, mivel továbbra sincsenek millióim reklámokra, ezért döntöttem úgy, hogy nagy levegőt veszek, és belevetem magam a világháló titokzatos és némiképp félelmetes igazi mélységeibe.

Amúgy szorgalmasan dolgozom a beígért új könyvemen, amelynek címe A német lány lesz. Már csak egy fejezet van hátra, de ebben a forróságban nehezen haladok vele. Mindegy, úgyis csak karácsony előtt jelenik majd meg, így szerencsére van egy kis időm - bár ahogy magamat ismerem, úgysem bírom ki, és hamarosan nekilátok. Ugyanis már nagyon kíváncsi vagyok a végére (ha-ha).

Közben megint elkezdtem borító ügyben kutakodni. Ez mindig szívügyem, mivel nagyon nem mindegy, hogy néz ki egy könyv. Már van is egy elképzelésem - egy fekete-fehér kompozíció, aminek a hangulata jól illik a történethez. No, de majd úgyis meglátjátok, mivel amint kész lesz, azonnal felteszem ide, a honlapra. Ahogyan azt eddig is tettem.

Próbáljátok valahogyan túlélni ezt a kánikulát - jó munkát és jó nyaralást mindenkinek!

Címkék: facebook | honlap | a német lány

Bővebben...

A múlt héten megvolt a legelső "médiaszereplésem": az Echo tévé Repertoár című műsorában készített velem Kolti Helga egy rövid interjút a könyveimről.

Nem igazán tudom, hogyan sikerült, mivel a felvételkor rettentően izgultam, azóta pedig nem mertem még megnézni. Ha minden igaz, feltesszük majd ide, a honlapra videóként. Akkor talán megnézem...

Szintén a múlt héten írt Árvai Magdolna a Nők Lapjában egy ajánlót a Virágszálról. Mivel hírverés szempontjából enyhén szólva nem vagyok elkényeztetve. el sem tudom mondani, milyen hálás vagyok neki.

Sajnos a forgalmazás is döcögősen indul be: a nagyobb terjesztők a könyvheti újdonságok között ezt nem találták elég érdekesnek, hogy a "fontosabb" kategóriába kerüljön: tehát azok közé a kötetek közé, amelyeket elsőként megrendeltek. Szóval, ha valaki keresné a könyvet (a Nők Lapja cikke és a riport nyomán is), egyelőre főleg az Internetes terjesztőknél, és persze itt nálam, a honlapon szerezheti be.

Ez van.

A múltkor bejegyzésem egy kicsit keserűre sikerült. Bocs, de az ember nem lehet mindig feldobva, különösen, ha írásra adja a fejét, és különösen egy hullámvölgyes időszak kellős közepén.

De, hogy valami jót is írjak: készül az új regényem, A német lány! Ha minden igaz, karácsonyra tudunk előrukkolni vele.

Címkék: médiaszereplés | interjú | cikk | terjesztés

Hozzászólás 2 | Bővebben...

Most komolyan: szerintem ezt a "mindenki szép volt" dumát egymástól veszitek át!

Újraolvastam a könyvet, és nem volt mindenki szép! A főszereplő igen, valamint az anyukája (hiszen tőle örökölte), és különben is ő is főszereplő, ez pedig már csak ilyen műfaj, hogy a főszereplők szépek. De: Rozika pl. kövér volt, Paula nyakigláb, Öcsiről még hangsúlyoztam is, hogy inkább furcsa szerzet volt, Emily alacsony volt és fiús... nem folytatom. Nem volt mindenki szép, pláne gyönyörű. A csinos, kedves, megnyerő stb. jelzők pedig nem teljes értékű szinonimái az előző kettőnek. Ezt, azt hiszem beláthatjuk.

De talán fogok írni egy könyvet, amiben mindenki direkt csúnya lesz

A könyvhét eltelt, és bizony nem volt olyan meghatározó élmény, mint a tavalyi. Talán, mivel ez már a második alkalom volt, elveszítette a varázsát. Azonkívül nagyon vártam, hogy eljöjjenek az olvasóim: szívesen beszélgettem volna velük. Végül is csak egy-kettő bukkant fel.

Na mindegy, talán majd legközelebb.  

Címkék: szép | csúnya | Könyvhét

Bővebben...

Ismét az Ünnepi Könyvhét alkalmából fog megjelenni a legújabb könyvem, és én ismét pont olyan lámpalázas vagyok, mint tavaly, az első könyvem megjelenésekor.

Hiszen sok szempontból egészen más helyzetben leszek idén! A Virágszál már ugyan a negyedik könyvem, bizonyos értelemben azonban újra első, azaz második, mivel az Emma-könyvek trilógia volt, és így akár egy történetnek is felfoghatjuk. A Virágszál viszont új történet, új szereplőkkel, más hangulattal... Szóval, kíváncsi vagyok, hogy fog tetszeni: azoknak is, akik az Emma után olvassák, és azoknak is, akik esetleg ezt olvassák elsőként.

Azt is remélem, hogy az eddigi Olvasóim közül sokakkal tudok majd személyesen is találkozni 5-én szombat este! Többek közt emiatt is izgulok olyan nagyon. Egy éve ugyanis még teljesen ismeretlen volt a nevem, és szinte csak azok tévedtek az asztalomhoz, akik véletlenül arra jártak, és megfogta őket az Emma szerelme borítója, vagy címe. Hát, nagyon kíváncsi vagyok, idén mennyiben lesz ez más.

Nagyon szorítok, hogy az időjárás legalább elfogadható legyen. Tavaly gyönyörű napsütésben, és kánikulai melegben telt az este a Vörösmarty téren - ha idén nem is lesz ilyen szerencsénk, legalább az eső ne zuhogjon! Ezt most gyorsan lekopogom...

Nagyon sok szeretettel várok tehát mindenkit - minden volt, jelenlegi és leendő Olvasómat június 5-én este hattól a Vörösmarty téren, a Hungarovox kiadó pavilonjánál. Gyertek, beszélgessünk, élvezzük a nyarat, a könyvek és egymás társaságát!

Címkék: Könyvhét | negyedik könyv | időjárás

Bővebben...

Hát, ilyen lett a Virágszál borítója (ld. a címlapon). Remélem, tetszik!

A történetben fontos motívum a hímzett virágminta, de elég nehéz volt olyat találni, ami szép is, és ízléses is. Nem beszélve a megfelelő háttérről!

No és arról, hogy ismét semmiképpen sem akartam, hogy a könyvem beleolvadjon az "egyenborítós", első- sőt második pillantásra is könnyedén összetéveszthető külföldi (és sajnos magyar), nőknek szóló bestsellerekbe. Az az érzésem, hogy ez sikerült.

Ám ezt majd az Olvasók fogják eldönteni.

Címkék: borító | virágminta | háttér

Bővebben...

Na, szóval, még egyszer:

Nem akartam sem klasszikus regényt,

sem történelemkönyvet,

sem lélektani regényt írni.

Az Emma-trilógia műfaja nagyjából a következő: romantikus regény, történelmi háttérrel.

Tehát: van benne sok érzelem, rengeteg bonyodalom, óhatatlanul némi valóságtól való elrugaszkodás, érintőlegesen pedig hazánk (és a nagyvilág) egy-egy történelmi eseménye, a teljesség igénye nélkül, és inkább csak az abban részt vevő, vagy azt átélő családtagok szempontjából.

Célom elsősorban az volt, hogy szórakoztassak, ám azért némileg több "dimenzióban", mint a divatos nőcis regények. Nyilván sok hibát is találhatnak a könyveimben a kedves Olvasók, annak ellenére, hogy rengeteget dolgoztam magával a történettel, és a történelmi részletek mögött (bármennyire is sekélyesnek tűnnek), nehéz, hosszas kutatómunka áll. Viszont nem is akartam valamiféle száraz, felsorolásszerű történelmi fejtegetéssel megzavarni a történet folyását - inkább tényleg csak háttérnek szántam ezeket az adalékokat. Igyekeztem mindvégig ragaszkodni az általam ideálisnak vélt arányokhoz: túlnyomórészt a szereplők sorsára és érzelmeire fókuszáltam, és a történelmi események csak kisebb arányban jelentek meg.

Az pedig, hogy a végén már sokan voltak? Na, ja: egy normális család mindig exponenciálisan növekszik. Ezért is tettünk be az elejére egy családfát, hogy az Olvasó könnyebben tudja követni a rokoni kapcsolatokat. Remélem, ez azért segített.

Különben pedig, mint már említettem, éppen emiatt borzasztó nehéz volt a harmadik rész megírása. Aki nem hiszi, járjon utána  !

Címkék: műfaj | történelmi háttér | család

Bővebben...

Megérkezett hát a várva-várt harmadik rész! Már én is nagyon vártam.

Író-olvasó találkozókon (még nem volt belőlük sok!) néha elhangzott az a kérdés, hogy a három rész közül az én szívemnek melyik a legkedvesebb. Mikor először meghallottam, némi gondolkodás után a harmadikat, az Emma lányát választottam. Ugyanis ezzel dolgoztam a legtöbbet. Különböző okokból. Például, ebben már annyira népes a család, és annyi különböző szálon fut a történet, hogy ez már önmagában kicsit megnehezítette a dolgomat. Az igaz kihívást azonban a történelmi háttér ábrázolása jelentette. Az ötvenhatos fejezetet például vagy négyszer átírtam: szinte percenként követték egymást az események, és ráadásul még a család tagjait is el kellett helyeznem ezen a hihetetlenül zsúfolt tablón.

No, de remélem, azért végül sikerrel jártam.  Nagyon sokat kutattam, hogy a magyar- és a világtörténelem általam kiragadott epizódjat a lehető leghitelesebben ábrázoljam. Sine ira et studio... Ha néha mégis kicsit szubjektívnek tűntem, az tudjátok be a műfaj sajátosságának, valamint annak, hogy minél közelebb van hozzánk egy-egy történelmi esemény, annál nehezebb azt kívülről, hideg fejjel szemlélni.

Azért úgy vélem, a szórakozás mellett némi okulásra is alkalmat fog adni az Emma lánya!

Címkék: harmadik | kutatás | hitelesség

Bővebben...

A hosszú (és hideg) hétvégén elkezdtem újra átolvasni a Virágszál című következő könyvemet, hogy mielőtt leadnám a kiadónak és a lektornak még ezt-azt „helyrepofozzak” rajta. Mivel ez a történet ismét a huszadik század fordulóján, valamint az első évtizedeiben játszódik, közben eszembe jutott a régies nyelvezet kérdése, ami az Emma szerelmével kapcsolatban merült fel.

Nos, mint már az előző bejegyzésemben említettem, nekem nem mindig rokonszenvesek azok a törekvések, amikor egy szerző – több-kevesebb sikerrel egyébként – megpróbálja „utánozni” az adott korban beszélt stílust. Ez ugyanis a legnagyobb jóindulattal is legtöbbször mesterkélt lesz, és néha még fülsértően anakronisztikus is. Ideig-óráig még talán szórakoztató is lehet, ám néha egyenesen zavaró, és kizökkent a mű élvezetéből. Persze, hangsúlyozom, ez csak az én véleményem, bizonyára sokan vannak, akiknek ez „bejön”.

Nemrégiben egy kedves ismerősömtől megkaptam egy az 1910-es években élő hús-vér leányzó naplóját, amely az 1918-19-es esztendőkben íródott. A lány neve Sebestyén Manci (onnan tudom, hogy a napló oldalain néhol az aláírását gyakorolja ), és annak idején Pécsett élt. Nos, az a helyzet, hogy Manci bizony sokkal frissebben, természetesebben és sokkal kevesebb „blikkfanggal” fogalmaz, mint néhány „régieskedő” kortársunk. Bizonyítékul ide is másolok egy részletet a naplójából:

„1918-as év. Január 1. hétfő

Az év első napját nem úgy töltöttem el, mint január 1-ét kell eltölteni. Nemigen biztató az év többi napjaira nézve. Este Starkéknál voltunk 12-ig, és nem a legjobban éreztük magunkat. Nem nekünk való társaság volt együtt. Délután moziban voltunk Farkasékkal és a rokon főhadnaggyal. A „Toprini nász” című filmet néztük meg, amely igen megnyerte tetszésem.”

Na, ugye? Semmi cirkalom, cikornya vagy ciráda. Mert ez régi, és nem „régiesch”. Úgyhogy szerintem jobb, ha az ember megpróbál tőle telhetően szépen, szabatosan és folyékonyan fogalmazni, és lehetőleg kerülni az akkoriban még nem használatos szavakat és kifejezéseket. És kész. Egyébként az egyik kedves szerzőm, Philippa Gregory írta valahol, hogy ő a könyveiben szándékosan igyekezett kerülni az ún. Tudor-talk (a korabeli beszédstílus) használatát, a sok thy-al és thou-val – hogy nem menjen vele az Olvasók agyára.

Hiszen még annyi mindennel meg lehet idézni és át lehet adni egy korszak hangulatát! A Virágszálban – úgy vettem észre – én ezt többek közt a ruhákkal próbáltam meg. Imádom a századeleji divatot! A kalapos-fűzős-csipkés ruhakölteményektől kezdve egészen a húszas évek laza, csibészes charleston-öltözékeiig. Valószínűleg a borítóra is egy hímzett virágmotívum kerül majd – mivel ennek a történetben is jelentősége lesz.

Egyébként elkezdtem a következő regényemen is dolgozni, bár még igencsak az elején tartok. Ezúttal a második világháborúban és a hatvanas évek elején fog játszódni, a munkacíme pedig A német lány. Most csak ennyit – már csak azért is, mivel egyelőre rengeteget kell kutatnom hozzá.

Ja, az Emma lánya végén elolvashatjátok a Virágszál tartalmát, ami, ha minden igaz (már nem merek jósolni) a nyár eleji Könyvhétre fog megjelenni.     

Címkék: régies | stílus | ruhák

Bővebben...

Egy ideje - legnagyobb örömömre - több internetes oldalon is felbukkant a nevem, a könyveim borítója, vagy itt-ott értékelések is, eddig persze csak az Emma szerelméről. Mindig nagy izgalommal és várakozással olvasom ezeket, és nagyon sok hasznos dolgot tanulok belőlük magamról és a könyvemről is.

Arra gondoltam, elérkezett az idő, hogy nekem is legyen néhány megjegyzésem az elhangzottakról. Nem azért, hogy bárkit meggyőzzek, vagy megváltoztassam a véleményét, hanem csak úgy... mert miért ne beszélgessünk?

Szóval:

Kedves Lányok!

Nagyon szépen köszönöm a kritikáitokat. Ígérem igyekszem is megszívlelni őket, és remélem, hogy a következő könyveimben ez az  ígéret tettenérhető is lesz!

Először is: hogy mindenki szép, meg gyönyörű, meg minden... ebben igazatok van, habár nekem az írás közben, sőt az újraolvasás közben sem tűnt ez fel. Úgy volt, hogy mindvégig előttem voltak a szereplők, és egyszerűen leírtam, hogy milyennek látom őket. Persze, elismerem, hogy ez levon a történet hitelességéből, de hát az talán már az első oldalakon kiderült, hogy ez nem egy realista dokumentumregény . Nos, mindenesetre ezentúl kevesebb lelkesedéssel, és sokkal több objektivitással igyekszem majd ábrázolni a szereplőimet. 

Az Abigél-motívum. Hát, ez kissé meglepett. Olyan aprócska mozzanatról van szó ugyanis, hogy őszintén szólva nem is emlékeztem rá. De újraolvastam, és elismerem, hogy lehet benne valami. Pedig igazából a saját tapasztalataimat használtam fel, mivel én is egy szigorú katolikus lánygimibe jártam (bezony!). Innen jön az egyenruha, az apácák szigora, sőt az utálkozások és kiközösítések is. Ugyanis ha sok nőnemű lényt összezárnak egy helyre, az ilyen dolgok sajnos elkerülhetetlenek. Az Abigélt persze én is olvastam, és nagyon szerettem is, de írás közben eszembe sem jutott. Tudat alatt lehet, hogy hatással volt rám - de az is lehet, hogy már magát az Abigélt is azért szerettem, mert a saját élményeimre ismertem benne. A fene sem tudja már...

A nyelvezetről és a stílusról néhány szót. Az igazat megvallva meg sem fordult a fejemben, hogy régies nyelvezetet használjak! Több okból sem. Az első, ugyebár, hogy mégiscsak a huszonegyedik század elején írtam a regényt. A másik pedig, hogy tudom, vannak ilyen próbálkozások, de én azokat mindig kicsit erőltetettnek éreztem, és ráadásul az ilyen szöveg óhatatlanul anakronisztikus lesz. Persze, vannak zsenik, akiknek ez megy (pl. Weöres Sándor), no de... Azért a magam szerény eszközeivel megpróbáltam visszaadni a kor hangulatát, és remélem, ez valamennyire sikerült is.

Hogy miért szúrtam be itt-ott francia szavakat a párbeszédekbe? Ez egyszerű: hogy érzékeltessem; franciául beszélnek. Mivel főleg magyarul zajlottak a dialógusok, néhol fontosnak éreztem valahogyan hangsúlyozni, amikor nem. Az egész párbeszédet pedig direkt nem akartam idegen nyelven írni. Ilyennel is találkoztam már regényekben, hogy a lábjegyzetben kellett olvasni egész szakaszokat, de ez megakasztja a folyamatos olvasást, és én személyesen nagyon zavarónak találtam. A harmadik kötetben egyébként, ami részben Amerikában játszódik, az angollal "játszottam" ugyanígy. Csak szólok előre.

Még egy valamit szeretnék tisztázni, rögtön az elején. Én ezekkel a történetekkel egyáltalán nem török irodalmi babérokra! Klasszikust pedig főleg nem akartam írni! Hogyan is tehetném? Az ember legyen tisztában a képességeivel, lehetőségeivel és főként a korlátaival. Egyszerűen szórakoztatni szerettem volna, vagyis szerezni néhány örömteli órát az Olvasóimnak (például ebben a végtelenre nyúló télben). Illetve... még egy célom volt. Mégpedig, hogy a könyveket olvasva szinte észrevétlenül szerezzenek az Olvasók néhány ismeretet a magyar történelemről. Ha ez sikerült, nekem nem is kell több - ez már boldoggá tenne! Biztosan tele vannak a könyvek, különösen az első kisebb-nagyobb hibákkal, sutaságokkal, és még egyszer köszönöm is, hogy ezekre felhívjátok a figyelmemet. Csak egyet szeretnék: hogy ne kérjünk számon olyasmit a regényen, ami soha nem is akart lenni.

Szóval, köszönöm, hogy felfigyeltetek rá, és foglalkoztatok vele. Mivel nekem nem nagyon van pénzem reklámra, azt pedig sejthetitek, hogy nem sorakoznak mögöttem tömegesen a szponzorok, nagyon sokat segítettetek ezzel!

Várom a további kötetek kritikáit, és remélem valamikor, valahol (dedikáláson, író-olvasó találkozón) személyesen is találkozhatunk!

Szeretettel: F. J.

Címkék: kritikák | Abigél | nyelvezet

Hozzászólás 8 | Bővebben...

A vámpírok inváziója után - vagy inkább azzal egyidőben itt vannak a szinglik is!

Segítség!!!! Egyik rosszabb, mint a másik!

Na most, a viccet félretéve: miért gondolják (nem tudom, kik), hogy az emberek (nem tudom, kik) csakis vámpírokról és/vagy szinglikről akarnak olvasni, vagy éppen filmet nézni. Miért???

Mert most ez a "trendi"? És azt ki mondja, meg, hogy mi a trendi?

Szerintem ez nem így van! Nagyon is van igény más témákra, színekre, ízekre, hangulatokra. És csak félve jegyzem meg: ha valakinek már egyszer bejött egy téma, vagy sztori, talán nem kellenek rögtön kb. 500 hasonlót a piacra dobni. Vagy tényleg csak a profit számít? Ám ha így is van, meggyőződésem, hogy rossz úton járnak. Az 546. hasonló történet ugyanis már óhatatlanul unalmas lesz, így nem lehetséges vele annyit "szakítani", mint a még ötletesnek és újdonságnak mondható eredetivel. Egy idő után már biztosan nem!

Így van ez a szinglikkel is. A Bridget Jones még vicces és néhol elgondolkodtató is volt, ám a sokadik hasonló próbálkozás szerintem már inkább szánalmas. Ráadásul az egész helyzet, ha belegondoltok, inkább tragikus: hogy a fiatalok nehezen találnak egymásra, vagy éppen pocsék kapcsolatokban vergődnek. Nekem ezen már egyszerűen nincs kedvem röhögni!

Ráadásul női szemmel megalázók, lealacsonyítók is ezek a történetek. Mintha egy nőt egy bizonyos kor után már csak "az" érdekelné (a dugás, minek kerülgessük a forró kását), és ha nem jön össze, selejtnek, kidobandó fogyasztási cikknek kellene éreznie magát. Holott ez nem így van!

Már ez az elnevezés is: szingli. El sem tudom mondani, mennyire gyűlölöm. Éppen úgy, mint a "trendi" jelzőt. A kettő mostanában együtt jár. A "szinglik trendik". Hát nem borzasztó? :)

Címkék: szinglik | trendi

Bővebben...