"- Van valami más is - Rezső újra a fejét rázta. - Na jó, ne mondd el. De akkor... miért nem írtad még meg azt a könyvet? Tudod, amit ígértél. Hilda néni emlékei alapján.

- Nem is tudom... - Zsuzsa durcásan a vállát vonogatta, mint mindig, amikor erről kérdezték. - Hagyj békén ezzel. Te sem szeretnéd, ha kinevetnének, vagy igen?

- De miért gondolod, hogy kinevetnének?

- Mert olyan... hihetetlen az egész.

- Ami ebben a házban történt?

- Igen - motyogta Zsuzsa lehajtott fejjel.

Rezső ekkor végre elengedte a karját.

- Na, jó. Azért én a helyedben megírnám. Különben mit szólna Hilda néni...

- Ne gyere már ezzel! - Zsuzsa olyan hangosan csattant fel, hogy a lépcsősor túloldalán álldogálók egy emberként fordultak feléjük. Szabolcs el is indult, Zsuzsa pedig eléje szaladt, és fejét a férje széles mellkasára hajtotta, mintha ott keresne menedéket valami elől.

- Haza akarok menni - suttogta."

25-26. oldal

"Befelé, befelé... az hiányzik, hogy meghűljetek!

Bent a ruhatárban letettük a kabátjainkat, sálakat, muffokat, majd megkerestük a helyünket. Az egyik első emeleti oldalpáholyba szólt a jegyünk - nem legelőre, de nem is túlságosan hátra, így elégedetten állapítottam meg, hogy innen jól fogjuk látni a színpadot, ámbár... Hajnal nem valószínű, hogy megláthat minket, ha kipillant a nézőtérre. Rajtunk kívül egy idősödő házaspár volt még a páholyban, valószínűleg szintén 'protekciós' jegyekkel, ugyanis meglehetősen beavatottnak tűntek. Folyton valami 'Katókánk'-at emlegettek. A programban megnéztem a szereposztást: nyilván Szegedy Kató ismerősei voltak, aki Alphonsine-t játszotta."

126-127. oldal

"Valaki a bejárat előtt hagyta ezt. Neked van címezve - mondta [Anyus], a homlokát gondterhelten ráncolva.

Kísértetiesen emlékeztetett ez a helyzet egy réges-régi epizódre. Amikor Kővári Gyula hagyta ugyanígy az ajtónk előtt a nekem írott verseskötetét. Ez azonban nem lehetett Kővári Gyula. Kérdőn Anyusra néztem. Ő megvonta a vállát.

- Sejtelmem sincs, ki küldhette. Biztosan nem Gyula!

Az utóbbi mondataot azonban enyhe kérdő hangsúllyal fejezte be. Én tanácstalanul forgattam a kezemben a csomagot, amely nagyobb méretű, bár laposabb volt, mint egy könyv. Keményebb is... Egyszer csak a szívem hatalmasat dobbant. Hanglemez! Azt pedig csak egy ember küldhetett...

- Hajnal Imre! - suttogtam.

- Micsoda? - Anyus is suttogóra fogta. - Miből gondolod, hogy ő volt? Bontsd már ki gyorsan! - tette hozzá sürgetőn, miután én még mindig nem szántam rá magam, hogy kinyissam."

314. oldal