fabianjanka.hu

Érdekességek – Emma fiai

Mikor az Interneten a második kötet borítójához kerestem ötleteket, és megpillantottam ezt a fényképet, nem hittem a szememnek. Kétszer egymás után nem lehet ilyen szerencsém! A fotón látható kisfiúk ugyanis mintha egyenesen a könyvem lapjairól léptek volna elő.

A magát vigyázba vágó, nyílt arcú nagyfiú, a piperkőc középső, és a titokzatos tekintetű legkisebb mind a megszólalásig hasonlítanak Tamásra, Péterre és Öcsire. Alapos munkával kinyomoztam, hogy ez a régi fénykép egy skóciai család tulajdonában van, és azonnal írtam is nekik egy e-mailt, amelyben megkértem őket, hogy felhasználhassam a képet a könyvem borítóján. Persze, alaposan meglepődtek, de nagyon kedvesen beleegyeztek, sőt örültek is neki. Még kértek is a könyvből, pedig hát – sajnos – nem fogják tudni elolvasni.

A fotón a legidősebb fiú neve Thomas (elképesztő, nem igaz?), és később történelem- és angoltanárként működött. A középső fiú, James, egy darabig az RAF (a Királyi Légierő) tagja volt, repülőmérnökként, és a második világháborúban egy ízben német hadifogságba esett. A legkisebb fú, Cuthbert (Bertie) sajnos tizennégy éves korában skarlátban meghalt, holott a család szerint ígéretes focista volt.

Sziklakórház

A budai vár alatt húzódó barlang- és pincerendszerben a második világháború idején - szerintem - a világ egyik legkülönlegesebb kórházát alakították ki. Természetesen hadikórházként működött, és a legfőbb előnye az volt, hogy az itt ápolt betegek és az intézmény dolgozói teljes mértékben védve voltak a bombázások idején, és hogy egyben kiváló rejtekhely is volt. Sok hátránya is volt azonban, éppen a különleges helyszínből adódón. Elsősorban a zsúfoltság (különösen Budapest ostromának legszörnyűbb napjaiban), a levegőtlenség, a nehézkes víz- és élelemellátás, és a mindezekből fakadó fertőzésveszély. Az itt dolgozó orvosok és nővérek rendkívül mostoha körülmények között, valódi hősökként igyekeztek teljesíteni a kötelességüket. Ezeknek a napoknak a hangulata még mindig tetten érhető a ma már múzeumként működő egykori Sziklakórházban! A regényemben két kedves női főszereplő dolgozik ápolónőként ezen a nem mindennapi helyen, és örömmel hallottam, hogy néhány Olvasóm a könyvem olvasása után kedvet kapott a múzeum meglátogatásához. Remélem, minél többen lesznek ilyenek!

Később, ötvenhatban egy ideig újra megnyitották a kórházat. Erről a korszakról majd a harmadik kötetben olvashattok. Addig is mindenkinek ajánlom az egykori kórház meglátogatását. A belépőjegy kissé borsos áron kapható, de megéri! Honlap: www.sziklakorhaz.hu

Ávo

A könyv végén, az Ávóval kapcsolatos történetemben elkövettem egy szándékos "történelemhamisítást." 1945-ben ugyanis ezen a néven még nem létezett szervezet, csak 1946-ban kapták az ÁVO (azaz a Belügyminisztérium Államvédelmi Osztálya) elnevezést. Már negyvenötben is megalakultak, ekkor azonban még PRO-nak (Politikai Rendészeti Osztály) hívták őket. Nem akartam ebbe részletesebben belemenni, hiszen lényegében ugyanarról az "alakulatról" van, szó, csupán a nevük változott meg. Továbbá, a köztudatban ma a negyvenhattól használatos, baljós betűszó, az ÁVO hozza elő a kollektív tudatból azokat a negatív asszociációkat, amelyekre a könyvemben támaszkodni próbáltam a korszak hangulatának, az akkor élő emberek mindennapjainak ismertetésekor. Így emellett a "kegyes csalás" mellett döntöttem. Különben, néhány évvel később, mikor a szervezet önállósodott, és már nem a Belügyminisztérium hatásköre alá tartozott, kapta az ÁVH (Államvédelmi Hatóság) nevet. Ekkor a Péter Gábor vezette fegyveres testület már szinte teljhatalommal rendelkezett, és az egész országot rettegésben tartották a tagjai, a hírhedt "ávósok."

Azt szimbolikusnak szántam, hogy a gyilkos arisztokratából, Emma egykori vőlegényéből, Zách Pistából nyilas lett, törvénytelen lányából, Varga Erzsiből pedig ávós. Később, a harmadik kötetben majd feloldom a két család (Kóthayék és Záchék) közötti mélyen gyökerező ellenségeskedést. Szerelemmel, hogyan is másképp!