" Erzsi gratulált magának, mikor visszaért a szállására. Micsoda zseniális ötlet volt, hogy Tamást kereste meg! Ha Gáborhoz, vagy Emmához fordult volna, ők valószínűleg elküldik a pokolba, vagy kinevették volna, az ostoba cikkével együtt. Hiszen mindenki jól tudta, hogy az irománynak egy szava sem igaz, és mivel most már a férj nem is volt államtitkár, senkit sem érdekelt volna egy ilyen álhír. A fiú azonban alaposan beijedt - az ostoba tacskó! Megrémült, hogy a kedves mamát esetleg felakaszthatják! Erzsi csengő hangon felkacagott. Bizonyos volt benne, hogy Tamás másnap ott lesz a megbeszélt helyen, és hogy pénzt is fog magával hozni. Ezzel pedig minden problémájuk megoldódik."

85. oldal

"Klári persze Öcsivel táncolt, aki nagyon ügyetlen volt - a gimnáziumban ugyan tanították őket táncolni, ám a fiúnak pocsék ritmusérzéke volt, és mindig végigszenvedte a táncórákat, ahol a lányok folyton kinevették. Most azonban Klári türelmesen tanítgatta a kétballábas fiút, aki nagyon igyekezett, és nemsokára egészen belejött.

Emma az egyik asztalnál ülve mosolyogva figyelte őket. "Milyen szép pár!" - gondolta. Öcsinek igazán jó szeme van, és úgy látszik, fülig szerelmes ebbe a csinos lányba. Klári is kedvesen bánik vele, és szemmel láthatóan jól érzik magukat együtt. "Talán nemsokára ismét lagzi lesz" - tűnődött az asszony. Ám ekkor észrevett valamit. Az egyik asztalnál, egy sötét sarokban Péter ült egy pohár bor felett, és égő szemekkel, meredten bámulta Klárit. Emma szíve rémülten megdobbant. A fiú tekintete semmi jót nem ígért. Mielőtt azonban ebbe jobban belegondolhatott volna Damkó Pali állt meg előtte, és szertartásosan meghajolt.

- Szabad-e egy táncra, gyönyörű nászasszonyom?

Emma erre felkacagott, és a kezét nyújtotta a férfinak. Pali, ha ivott egy kicsit, igazán ellenállhatatlan tudott lenni! Táncolni kezdtek, és Emma hamarosan megfeledkezett a magányosan gubbasztó Péterről."

160. oldal

"Hosszú percek teltek el így. Mire Öcsi felnézett az apa és fia már nem voltak ott. Péter most közelebb lépett.

- Öcsi! - szólította meg.

- Ne nevezz így! - válaszolta az öccse, ám a fejét nem fordította felé. - Nem vagy a testvérem.

Ezzel felállt és elment. Péter sokáig nézett utána, majd hirtelen az az érzése támadt, mintha valaki figyelné. Megfordult, és látta, hogy az okos szemű kisfiú az, aki a fal mellől leskelődött. Nyilván valahogy elszökött az apja mellől, mert kíváncsi volt rá, hogy mi fog történni a nyilas, és a másik fiú között. Mikor látta, hogy Péter észrevette őt, ijedten sarkon fordult, és az utca másik végében beszaladt egy kapualjba. Péter ekkor benyúlt a pisztolytáskájába, kivette a fegyverét, és elindult a gyerek után."

216-217. oldal